Eddig tartottak a kellemes élmények, és sajnos voltak kellemetlenebbek is. Egészen pontosan a franciák… E sorok írója ex-síversenyzőként sok helyet megjárt, a “régi érában” Csehszlovákiában, majd a rendszerváltás után elsősorban Ausztriában és Olaszországban. Az utóbbi két országban tapasztalt kitörő vendégszeretet ellentéte a franciáké (akárha Szlovákiában lennék!): alig egy-két ember tudott itten angolul, nemhogy németül.

Mutogatni voltunk kénytelenek, mint a majmok: a pékségben két percbe tellt, míg felfogták, hogy baguette-t kérünk, és legnagyobb megdöbbenésünkre még az információs központban is csak mekegték az angolt…

A mosoly itt ritka jelenség, annál több volt a megvető szájelhúzás. Ha máshol nem, akkor itt éreztük legjobban: mi csak “kelet-európaiak”-nak számítunk, és csak a pénzünk miatt tűrnek meg itten. Sok idő kell, mire az EU tényleg elfogadjon minket… A rengeteg magyar, aki odautazott, mind ugyanezt tapasztalhatta, és sokszor megütötte a fülünket egy-két elkeseredett szó emiatt. A liftkezelők se voltak jobbak: az első nap után, amikor is havazott, az üléseket nem pucolták le. Az eredmény: vizes sígatyák, és csak a szerencse mentett meg minket a megfázástól. Az szintén csak szerencse volt, hogy ezután szinte végig napsütés fogadott minket a sípályákon! A napsütés sokat jelentett: nem kellett fáznunk – amúgy se volt hideg! – és le is sült a buksink, mint a sült paradicsom, annak ellenére, hogy mindvégig 20-as faktorú naptejjel kenegettük arcunkat…

Az apartmanért a kulcsátvételkor 700 frank (30 ezer Ft) letétet kellett adnunk, és a végén, az általunk kitakarított lakás átvizsgálása után kaphattuk vissza a pénzt – ha megfelelt az elvárásaiknak. Csütörtökön kaptunk egy papírt – micsoda meglepetés! – angolul, melyben rendkívül otromba hangon szólítottak fel szombat reggeli kötelezettségeinkre: ezt-azt kitakarítani, ha nem, akkor: levonás! Sajnos utastársainknak, akik egy hatfős apartmanban laktak, levontak 100 frankot, mert – úgymond – piszkos volt a padló: pedig szemtanúja voltam annak, hogy legalább fél óráig porszívózták az elnyűtt padlószőnyeget.

Ezek mind apró, de igencsak bosszantó intermezzók, de ezek együtt képesek az egész üdülést elrontani. Szerencsére mi könnyedén vettük a dolgot, és inkább a sportra koncentráltunk . Megérte!

Észbe se kaptunk és máris elérkezett 14-e, szombat. Pénteken síeltünk utoljára, és már várhattuk a buszt, ami hatalmas riadalmunkra csak 8 órás késéssel jött meg. De a busz kitett magáért: 18 óra alatt röpített vissza minket ugyanazon az úton a szmogos Budapestre.

40 ezer Ft-ért végül is megérte. Sokat síelhettünk, jó pályákon, sokat láthattunk és lesültünk. Sőt még le is fogytunk, leadtunk két-három kilót a télen felszedett túlsúlyunkból – nem kis örömünkre. Kérdés, meddig örülhetünk ennek?

A nem túlságosan vendégszerető franciák miatt azonban lehet, hogy jövőre az olaszok felé vesszük az irányt, bár az is igaz, hogy a minőség a franciáknál is megvan – akárcsak az olaszoknál vagy az osztrákoknál! Csak hát… az ember igényes és lehet hogy apróságok miatt, de mégis másképp dönt. Olaszországban és Ausztriában is vannak magas hegyek és sokkal barátságosabbak. Csak ne lenne az a sok nulla az olasz bankjegyeken…